|
Nádler László festőművész
Önéletrajz
1945-ben Keszthelyen születtem.
1963-ban a gimnázium elvégzése után Budapestre költöztem.
1968-tól teljesen a képzőművészet felé fordultam. Kling György festőművész és Kirschmayer Károly szobrászművész segítették indulásomat.
1970-73 között részt vettem a keszthelyi és fonyódi művésztelepek kora őszi munkájában.
1972-től kezdve sokat festettem Szigligeten és Becehegy környékén. A közvetlen élmény, impresszió megragadása foglalkoztatott. Később e témákat műteremben átfogalmaztam. Ezidőben kerültem közelebbi kapcsolatba Mikus Gyulával, akinek a természet- és Balaton-szeretete bennem is elmélyítette a harmónia, szín és zene iránti érzékenységet.
1973-tól vonzódtam a figuratív témákhoz is.
Festményeimmel a természet, a környezet szépségére utalva a szemlélő szívét, szeretném megörvendeztetni. Művészi képességeimet, érzékenységemet nem a magam érdemeinek, hanem Isten adományának tekintem. Elég korán felismertem, hogy mennyire fontos a festészetben a mesterségbeli mívességre, a szakmai tökéletességre törekedni. Úgy érzem, nem elég a közvetlen élményt egyszerűsíteni, összefoglalni, hanem sokszor szükséges átírni, hogy a néző a képet ne csupán, mint vizuális élményt fogadja be, hanem a továbbiakban gondolkodásra is késztesse.
A közvetlen élményeket, vázlatokat műteremben alakítom át enyhén geometrikus jellegű stilizálással, a kép ez által tágabb, szimbolikusabb tartalmat kap. Egyúttal utal arra, hogy az emberiség világában mennyire fontos szerepe van a REND-nek és HARMÓNIÁ-nak, mely a teremtett Világegyetemben megvan. Törekszem a színek tisztaságára, hisz a színskálán játszva gazdagodik a kép, s miként a zene, felfokozza az érzelmeket. Izgalmasak számomra a régi utcák, boltívek, kapualjak, szinte felidézik a történelmet, mesélnek. Nagyszerű élményt nyújtottak utazásaim alkalmával Görög-, Spanyol-, Olaszország, Dalmácia régi városai, halászfalui, az utóbbi időben, pedig Ausztria, főleg Burgenland, Vas és Zala megye falvaiban, kisvárosaiban találok sok témát.
Néha egyik-másik témát átdolgozom vegyes-textil technikára.
1991-ig Budapesten (Ady-ligeten) éltem, majd leköltőztem egy Vasvár melletti faluba, Oszkóba.
18 csoportos kiállításon vettem részt és II önálló kiállításom volt.
A 80-as években rendszeresen részt vettem a Dorottheum Aukciós ház (Wien) kiállításain, a Piaristen Galéria (Milánó) és az Ottó Galéria (Wien), valamint az Int. Buillon Galéria (London) éveken keresztül rendszeresen vásárolta képeimet.
Igyekszem elérni a sokak által hasonlóan megfogalmazott művészi célt:
"Az ember számára legdrágább az Élet, s a művész az emberi jellemek konstruálására és rekonstruálására hivatott, hogy kitartóan nevelje az EMBER érzelemvilágát, jellemét és arculatát."
Csoportos kiállítások:
1971 Budapesti Képzőművész Körök Kiállítása
1971 Magyar festők Svájcban (Freiburg)
1971-73 Vasutas Képzőművész Körök Orsz. Kiállítása
1973 Veszprém megyei Művészetek Kiállítása ( Ajka)
1974 Keszthelyi Színház Klubterme
1975 Veszprém megyei Tavaszi Tárlat (Veszprém)
1976 Balatonfüredi Tárlat
1988-94 évente: Eisenberg a.d. Pinka (Ausztria)
1996 Zalaegerszeg, Mecénás Galéria
1996 Szombathely, Vasmegyei Művészetek Kiállítása,
1999 Érintés Galéria, Budapest
Önálló kiállítások:
1985 Kleine Galéria
1990 Steingasse Galéria (Salzburg, Ausztria)
1990 Plank-Farbe Galéria (Rosenheim, Németország)
1994 Vasvári Castrum Galéria
1995 Zalaszentgróti Művelődési Ház
1996 Keszthely, Színház
1997 Anger(Ausztria)
1998 Vasvári Castrum Galéria
1998 Galerie Neuhausen (München, Németország)
1998 Helikon Kastélymúzeum (Keszthely)
2000 Hévíz, Csárda-Galéria
2000 Körmend, Művelődési Központ
2001 Hotel Európa-Gyöngy Galéria, Hévíz
Nádler László festőművész
9825 Oszkó, Petőfi u. 1/c
Tel.: 06-94-371-038,06-30-231-1740
Olasz Ferenc filmrendező
1943. január 1-jén születtem Alsópáhokon (Zala megye).
A falu két szélén állított kereszt mintha életemet - a születéstől a halálig - jelképezné ... Emberi létünk két pólusa között egy-egy ház előtt a hit, a vágy, a szerelem, a hűség, a remény, az öröm és a fájdalom keresztjei, életem stációi. Bármeddig is jutottam, ma sem léptem ki szülőföldem kapuin, bárhová vetődök is, hordozom ezeket a határokat.
Zajos, túlhajszolt életünket megszólító, meditációra hívó hangnak szánom munkáimat, vigaszul a HIT és az ÉLET mulandósága ellen.
Egyre kevesebb ember törődik azzal, hogy személy szerint ő tisztességesen cselekszik-e vagy sem. Egyre kevesebb embert érdekel saját lelkének vagy lelkiismeretének tisztasága. Képletesen szólva: egyre több emberben hal meg az Isten, és űr marad a helyén. Amíg mindenki a hatalomról beszél, és senki sem emlegeti hitelt érdemlően vagy meggyőzően a saját, egyszemélyi emberi felelősségét, addig eleve kieszközöljük magunknak a fölmentést.
Ha mindenki úgy dolgozna a saját szakmájában, mintha csak rajta múlna a világ jobb sorsa ... A pannonhalmi apátság egyik kápolnájában, a magasban találkozó kőívek tetejére - a templomba lépők számára láthatatlan helyre - virágokat faragott a középkori mester. Az a kőfaragó teljességre törekedett, számára az volt a természetes. Ugyanennek a templomnak a díszkapujánál tíz pár gyönyörűen csiszolt oszlop áll, melyekről úgy derült ki, hogy a barokk alkotásai, hogy a restaurátorok felfedezték, az oszlopok háta, falnak támaszkodó része (amit a templomba lépő szintén nem láthat) nincs kifaragva, rücskös.
ÉN A LÁTHATATLAN VIRÁGOKHOZ VONZÓDOM.
Életrajz Makovecz Imrétől
Olasz Ferenc azt szeretné, ha az angyalok lányok lennének, Henoch apokalipszisét szeretné visszájára fordítani. Történetei a ködbe vesző időben történnek, villany nincs, a ködös hajnalon, a vakító vörös naplementében ősi táncok geometriája szerint jóvátenni szeretné a jóvátehetetlent. A bukott angyalokat az emberek lányaitól szeretné távol tartani, szeretné a semmi fölé láncolt angyalokat eloldani, és visszavezetni az Úrhoz. Szerepet szeretne cseréltetni, az eredendő bűnben feloldozást keresni, a szerelmes tiszta nőt szárnyasan, a lélek fényével, gyertyával menetelésre bírni, fel-fel a magasba. Szeretne megszabadulni a hajdani angyalnász titáni szörnyetegeitől, a földön körüljáró gonosz szellemektől, a bukott angyalivadékoktól. Minden lefényképezett tárgya, bánatos kis Máriák, elrajzolt pléhkrisztusok, kapuk, tornyok csak erre az egyre valók, a visszafordíthatatlan visszafordítás ára. Egy falusi kisfiú álma, tiszta, emléktelen reménye lobog szűzi fehérségben minden képen és filmen, minden áttünésben, a látványok mindig konfliktusmentes keverésében.
És hát persze, a háttérben ott dobog a megcsúfolt, ízekre szedett, de eleven magyar Pendragon-legenda.
|
Hírességek 
